

A dunabogdányi Kiscuki közben létrehozott tér-FAL tartalommal való megtöltésekor kézenfekvő ötletnek tűnt az iskolásokkal közösségi tervezés keretein belül kialakítani egy tematikát, bevonva őket és a tanítókat környezetük alakításába. Véleményünk szerint ez erősíti a közösséghez tartozás élményét, sokkal inkább sajátjukként fogják kezelni ezt a térfalat, így pedig a vandalizmus veszélyei is feltehetőleg jelentősen csökken. A téma meghatározásakor a fal hosszúságáról, valamint az egyes fa elemek vízszintes rajzolatáról valamiféle idővonalra asszociáltunk, mely lehet történelmi-,földtörténeti korszakokat,stílusirányzatokat stb., megjelenítő grafika.
A fal elsődleges funkciója a szomszédos magánterület fizikai lehatárolása, mely az iskolát megközelítő, kisforgalmú autóút és gyalogos járda mellett húzódik. Mivel a kialakult utca az iskola és óvoda között húzódik, mégis inkább az új közterület határa, mintsem egy köztéri elem. Véleményünk szerint gondolati tartalmát és a közlés minőségét is ehhez igazítva kell kialakítani. Közvetlenül a fal mellett elhaladva leginkább pillanatnyi benyomást keltő, színes, közvetett informácíót hordozó grafikai megjelenést javasoltunk. A mélyebb, komolyabb, konkrétabb tartalom számára ahhoz méltó környezet kell biztosítani, ahol pld. le lehet ülni, át lehet gondolni, meg lehet érteni. Átlátható, belátható és fontos, hogy hordozó felülete a gondolati minőséghez igazodjon.
A koncepciót és tervet készítette: Ligetvári István, Ligetvári Dorottya Sára 2017 Grafika terv: Ligetvári Dorottya Sára | Helyszín: Dunabogdány | Kiscuki köz

