Íme az élő város …
Dabast 1989-ban nyilvánították várossá azonban a központ fejlődése ellenére,- a helyi közösség létformájából adódóan- még igazán máig sem vált azzá.
A Trafik Kör építészhallgatói bemutatták a város organikus fejlődésének jelentőségét természetből vett absztrakciók segítségével, és három kiemelt helyet áttervezve bemutatták, hogy miként képzelik el a jövő városát – az élő várost.
A három helyszínt úgy választották ki, hogy Dabas három fő városrésze érintett legyen a témában. Sáriban a patika előtti teresedést, Dabason a Martinovics teret, Gyónon a Kör utcát emelték ki, és gondolták át mind funkcionálisan, mind vizuálisan. Elképzelésük szerint a terek és utcák nem egyszerűen közlekedési funkciót töltenek be, hanem olyan helyek, ahol a város életre kel. Az így létre jött kaotikus tereknek “arca lett”, és valódi hellyé váltak. A tervek nem mellőzik az iróniát; cél, hogy a film élményt adjon a nézőnek, és gondolatokat ébresszen benne.
Alkotók: Balog Ádám, Ligetvári Dorottya, Ligetvári István, Oláh Dániel, Póra Csaba.