Balázs Mihály DLA

Balázs Mihály DLA építész nevéhez fűződik több megépült családi ház, oktatási és főként szakrális épület.  Az általa képviselt építészeti szemlélet, szakmai alázat és emberi szerepvállalás együtt határozza meg a többszörösen méltán elismert és kitűntetett szakembert, aki építészeti munkásságán túl tanszékvezető egyetemi tanár és a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Főbb munkái többek között a Kazincbarcikai Görögkatolikus templom, a nemzetközi sikert is aratott MATÁV Igazgatási Központ, a Nyíregyházi Görögkatolikus Hittudományi Főiskola épülete, a EKF program keretein belül épült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécsett, Hernádon a Szent Család közösségi ház valamint a Győr-Kismegyeri katolikus templom.

A kiállításra készült interjúban Balázs Mihály mesél élete meghatározó fordulópontjairól, fontosabb munkáiról és szakmai hitvallásáról. A Trafik Kör által alapított ÉV ALKOTÓJA díjat 2014-ben az Egyesület egyhangú elismerése képen Balázs Mihálynak ítélte.