
TÉR-LÉLEK-TAN tematikájú beszélgetéseink harmadik részében arról lesz szó, hogy lehet-e tervezni az „OTTHONT” és ebben a fázisban már alkalmazhatóak-e a „TÉR-LÉLEK-TAN” elvei?
Az otthon az a hely ,ahová megérkezünk, ahol feltöltődünk, ahol inspirálódunk, ahol biztonságban tudjuk magunkat egyszóval a hely, ahol lényegünket és intim életünket éljük meg. Nem mindegy tehát, hogy milyen hangsúlyt fektetünk erre a tervezés során. Az, hogy a megépült házunk mint élettér otthonként tud-e szolgálni abban fontos szerepe van az építésznek de bizony nagyrészt a mi felelősségünk. A mai beszélgetés azt taglalja, hogy lehet-e ezt tervezni, vagy az a használat során velünk együtt fejlődő folyamat eredménye lehet csak. Kata szerint egy lakás csak lakva válhat otthonná. Minősége rajtunk áll, mentalitásunkon és szokásrendszereinken múlik. István véleménye az, hogy a ház tervezés lényege abban áll, hogy olyan térkapcsolatokat kell létrehozni, ami magába rejti az otthonteremtés lehetőségét. Kérdés, hogy van-e recept erre vagy el kell fogadni, hogy ahány ember, annyi szokás és ház.
Kata és István szerint a tervezési folyamat lényege az, hogy fel kell tárni önnön lényegünket az építésszel való közös munka során, hogy létre tudjunk hozni egy otthon kialakítására alkalmas életteret.

Hallgassák meg az adás első részét is S01E08
Hallgassák meg az adás második részét is S01E09
Trom Katát, elmondása alapján, az emberekből, a dolgokból és a helyekből sugárzó szellemiség érdekli. A tér és az ember viszonya itthon, vagy bárhol a világon. Évekig élt Japánban és Portugáliában, hosszabb időt töltött Indiában és Angliában. A különböző kultúrák és spirituális hagyományok tapasztalatai, a keleti és nyugati világ térszemlélete és anyagtisztelete egyedi világszemléletté formálódtak benne: ez képezi a tér-lélek-tan alapját. A felszín mögött a közös vonásokat és lélek minőségeket keresi, mert vallja, hogy ezeken keresztül közelebb kerülhet az élet esszenciájához. Közel 15 éve segíti az embereket abban, hogy hogyan tudnak igazi otthont kialakítani maguknak, és hogy eleve, mit jelent az otthon fogalma – tanít és egyéni konzultációkat vállal. Nagy lelkesedéssel támogatja a hozzá fordulókat, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek az életükben fizikai és lelki értelemben egyaránt.
Trom Kata könyvei a Zazie Books oldalán megvásárolhatóak.