
Olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy miből fakadhat egy hatás ami az alkotást generálja? Mit jelent a kapcsolódó inspiráció avagy a „formálódás misztikuma”? Hallgassák meg a beszélgetést, itt

Kiss Botond András 1992-ben született. 2017-ben végzett képgrafika szakirányon, 2018-ban pedig képzőművész-tanár szakon a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2015-ben Barcsay Jenő és Lossonczy Tamás díjakkal értékelték művészi tevékenységét. 2017-ben volt első budapesti önálló kiállítása a Tat galériában, amelyet mestere Lengyel András nyitott meg. Rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon. 2020-ban különdíjban részesítették a 2.Szénrajz Triennálén Tatabányán. Legutóbbi – Meditációs Vortex című – tárlata októberben zárult. Képzőművészeti tevékenysége mellett a Szépművészeti Múzeumban dolgozik, mint grafikai restaurátor.
Kiss Botond András jelenlétünk tünékeny nyomait keresi, kutatja és ábrázolja. Az foglalkoztatja, hogy miképpen lehet megragadni a véletlent, a változékonyt és összekapcsolni valamiféle időtlenséggel. Kiss Botond András letisztult gondolkodásmódja, forma képzése az alkotás létrehozásakor változatos alapanyag és technika választással párosul.
A kavargó változékony világ áramlásából, hogyan lehet megragadni a véletlenszerűen megjelenő motívumokat és időtlen lenyomatokat készíteni belőle úgy, hogy az igazodjon egy aktuális mondanivalóhoz is? Egy művészben, mi inspirálja a gondolatot és ahhoz, hogyan kapcsolja a kifejezésmódot?
Kiss Botond András képzőművész “A FORMÁLÓDÁS MISZTIKUMA” című kiállítása a Trafik Kör Kortárs Művészeti Pontban 2022. 06.28. – 2022. 08.16.-ig.
