MYSHOEMEMORY

Myshoememory címmel egy különleges memória társasjáték mutatkozik be a Trafik Kortárs Művészeti Pont kiállításán 2022 decemberében. Az installáció a karácsonyi ünnepek családi otthonát – egy nappaliszoba berendezését- idézi meg, a játék élményt és a családi együttlét lehetőségét egy közös társasjáték által.

Az ismeretterjesztő- és oktató társasjáték témája a cipő design, cipőtörténet és néprajz. Hasznos időtöltést és szórakozást nyújt családi, baráti  összejöveteleken a közös játékhoz és a tanuláshoz egyaránt. A játék egyben – hiánypótló – cipőtörténeti dizájn könyv is mely hatékony segítség a fiatal generációk stílus szemléletének és ízlésvilágának kialakításában. Használható óvodás kortól egyetemi szintű ismeretszerzésig.

A Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület Dabas művészeti vezetése segítségével a társasjáték kollekció ötödik – Népviseleti eredetű cipők – csoportjának elkészítése is megvalósulhatott, mely a szegedi papucs hagyományőrzés momentuma is, hiszen a játékban két helyen is fontos helyet foglal el ennek a népművészeti kincsnek a bemutatása. Jelenlegi kiállításon ezért a kártyák mellé kihelyeztünk egy szegedi papucs mintadarabot is, utalva a kapcsolódásra és emlékeztetőül az egy évvel ezelőtti Szegedi papucs Újratöltve 3.0 tárlatra.

Egy doboz 2 x 18 db ( a nagyobb témát felölelő csoport 2 x 27 db ) karton kártyát tartalmaz, melynek egyik oldala a cipőtípus egyedi – a szerző által készített – színes rajzait és ezek zsánernevét  négy nyelven jeleníti meg ( magyar, angol, német, spanyol ). A játék során minden korosztály élményszerűen ismerheti meg a cipőviselet történetét, a lábbelik nemek szerinti zsáner darabjait, legkedveltebb fazonjait, funkcionalitásán túl kultikussá váló különlegességeit – köztük olyan legendás  modelleket, amelyeket a tervezőházak és viselőik tettek híressé a XX.század második feléig. Minden csomaghoz – az adott témához tartozó oktató leírást és a játékinformációkat tartalmazó – kiegészítő füzet tartozik mely a viselettörténet egyik legfontosabb öltözködés kiegészítőjéről mesél izgalmas történeteket, kuriózumokat.

Mit tud még? Miben más, mint egy átlagos memóriajáték?

Az egyes csoportok a teljes kollekcióba foglalt, azonos játékszisztémát megvalósító – de különböző típusú cipőket bemutató – többi Myshoememory csoportokkal is összevonhatóak, kiterjeszthetőek, így növekszik a játék komplexitása, bonyolultsága, információ tartalma és játék ideje. A design kialakításakor a hátoldali minta mező, a kollekció 8 verziója szerint 8 különböző színben készült. Bármelyik kártyacsoport együtt is lejátszható egymással. Abban az esetben, ha több paklival játsszák a játékot, a hátoldal különböző színei segítséget nyújtanak a kártyapárok megtalálásában, és a játék végén a kártyák elpakolásában.

A játék haladó „PRO” lehetőségei

Amikor több memóriapakli van egyszerre játékban, pl. a Női és Férfi alkalmi cipős csomag kártyái, akkor az egy-egy paklihoz tartozó infofüzetek tartalma is összevethetővé válik a bevett dressz-kód (dress-code) előírások alapján, így a hétköznapi és protokolláris megjelenésről is képet ad a játékmenet résztvevőinek.

A történelmi és néprajzi témájú memória paklik szöveges információi segítenek azonosítani – évszám és helyrajzi megjelölésekkel – a lábbelik viselettörténeti helyét, jelentőségét, a hagyományok és a funkciók változatosságát. Azok számára akik szívesen elmélyülnek a cipő design szakmai terminológiájában a Kisokos füzetek szöveges és ábrás magyarázokat tartalmaznak magyar és angol nyelven.

A kiállításhoz kapcsolódó események

A Népviseleti eredetű cipők társasjáték csoport megjelenésekor 2021-ben a dabasi Kossuth Lajos Általános iskola 3.A osztályában tartott workshop keretében Kosztolányi Edit tanárnő vezetésével a dabasi gyermekek elsőként vehették kézbe és ismerkedhettek meg ezzel a különleges egyedi társasjátékkal és a szegedi papucs hagyománykinccsel. Idén is ellátogattak a kiállításra, majd ezt követően készítették el élménybeszámolóikat a rajzórán.

Kossuth Lajos Általános iskola 4.A.osztály | Dabas

2022 novemberében a kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola Művészeti szakkörének diákjai részére Zita tartott egy bemutatót az iskola 50 éves jubileumára rendezett kiállítást kísérő eseményként.

Fazekas Mihály Általános Iskola | Kiskunhalas 2022

Az alkotókról

Zita 1987-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskolán bőripari specifikáción, elsősorban cipőtervezőként dolgozik, mint cipőipari formatervező. A Myshoememory társasjáték ötlete akkor merült fel benne, amikor a szakirodalmi könyvek kínálatában nem talált olyan cipő design történetet rendszerező és bemutató könyvet amiből átfogóan, részleteiben – korok szerint – ismerheti meg az érdeklődő ennek a fontos öltözködés kiegészítő tárgynak minden aspektusát.

A memóriakártyákon az összes megjelenített cipőtípus rajzát Zita készítette hiszen évtizedes cipőtervezői pályafutása alatt szerzett stílusismereteit ennek a játéknak a keretei közt foglalta össze 150 különböző cipő zsánertervét rendszerezve tematikusan 8 funkció szerinti csoportba: Legendás ( Signature shoes ) cipők, Női alkalmi cipők, Férfi alkalmi cipők, Cipőtörténet, Népviseleti eredetű cipők, Féri- és Női utcai cipők, Sportcipők, szníkerek ( sneakers ).

A tervező a szegedi papucs formaterv innovációját már több alkalommal bemutatta a Trafik Kortárs Művészeti Pont-on.

A társasjáték kollekció kurátora Rosa Susana társadalomkutató, gyermekeknek szóló mentálhigiénés innovációk fejlesztője. A többszörösen díjazott Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül alapítvány ( Living Without the Sun/Moon Foundation ) és a ‘Kezdetek zenéje’ elnevezésű egyedi zenehallgatási rendszer ( Music of Beginnings system ) alapítója, valamint a szervezetek nemzetközi tananyagok fejlesztéséért felelős vezetője. A Myshoememory fejlesztő munkáit a kezdetektől végigkíséri, társalkotó.

Szerző, termékfejlesztés és grafikai terv: Attalai Zita Budapest 2017-21 | Közreműködő kurátor: Rosa Susana Durao Nhancale | Tárgyfotók: Rosa Susana Durao Nhancale, Samu Róbert 2021-22

A Népviseleti eredetű cipők és Cipőtörténet csoport kártyák jelenleg közvetlenül az alkotóktól rendelhető a következő email címen: myshoememory@gmail.com | Árak és egyéb információk a játék weboldalán elérhetők.

ISBN 978-963-12-9958-8 | Copyright  2018 by Zita Attalai  PAT.92 552 Locarno 21-01 19-04 SZTNH

A Népviseleti eredetű cipők csomag tervezési és előkészítési munkálatait az Agrárminisztérium HUNG-2020-I. célterület pályázata, a Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület, Kockaház Alkotóház és a Ziale Design Studio támogatta 2020-21-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s