MAGYAR KOCKA | HUNGARIAN CUBES 2015 nyarán a Trafik Kör felkérésére a „Hungarian Cubes” című kötet alkotói feltérképezték Dabas település kapart kőporos motívumrendszerét. Erről a „mélyfúrásról”, illetve a 2003 óta zajló, a „gulyáskommunizmus ornamentikáját” értelmezve dokumentáló projektjükről kérdeztük az alkotókat, Katharina Roters-t és Szolnoky Józsefet. . Hungarian Cubes Építészfórum 2014.10.15. A TRAFIK KÖR Alkotóháza is …
Orci József
Orci József festőművész és költő.
Juhász Borbála
Juhász Borbála, kerámiaművész mesél iránymutató gyerekkori élményeiről és agyaggal való kapcsolatáról. Néhány fontos helytörténeti érdekesség, egy egy elhangzó technikai részlet és nem utolsó sorban kiderül az is, hogy a divatos gondolkodással szembemenve miért is jó ha valaki ott próbál érvényesülni ahová született. . . Fotók: Ligetvári Dorottya
Baróthy Anna
Baróthy Anna, designer. Innovatív művészeti tervezéssel és kivitelezéssel, valamint saját építészeti designtermékek alkotásával foglalkozik. A 2004-ben alakult S’39 Hybrid Design Manufacture alapító tagja. Női tervezőcsapatával karöltve vállalkozásában nincs lehetetlen. Még az sem, hogy Bangladesben megállítsák a tengerszint emelkedést a saját tervezésű aktív bioépítészeti gátrendszerükkel. Kinetikus homlokzat, borospince hangrezonátor, szélmozgásra reagáló versíró felület, interaktív térburkolat, emberi …
GONDOLATMEGÁLLÓ 2.0 | DABAS
"Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen." - Széchenyi István - A „GONDOLATMEGÁLLÓ 2.0” Dabas város közösségi projektje volt. Az idézeteket a település lakói küldték be különböző témában, amit aztán egy négy tagú zsűri kiválogatott és tematikusan összerendezett. A munka igazán ezután kezdődött hisz úgy kellett a mondatokat rendezni, hogy az megfelelő arányban töltse …
Csontos János
Arculatterv munkák: Ligetvári Dorottya Sára | Fotó: Ligetvári Csenge Luca In memoriam | Csontos János 1960-2021| ...márpedig a hétköznapi hősök léteznek és képesek az előítélettől terhes világban is egyedivé válni...Nyugodj békében János! Portéfilm Csontos Jánosról a Sári szatyor készítőjéről 2015
Toth Gyula Tothems
"Taszárra kerültem katonának 1976-ban. Egy éve szenvedtem a laktanyában, de volt foci. Egyszer játék közben eltörött a lábam. Látta a századparancsnok a sor végén bicegek, áthelyeztetett a balatonkiliti reptérre rádiósnak..Hárman voltunk, repülők sehol. A másik kettő régésznek készült. Ástak egész nap. Az igazi régészek pukkadoztak, ők nem léphettek a szigorúan őrzött katonai övezetbe. Én meg …
Balázs Mihály DLA
Balázs Mihály DLA építész nevéhez fűződik több megépült családi ház, oktatási és főként szakrális épület. Az általa képviselt építészeti szemlélet, szakmai alázat és emberi szerepvállalás együtt határozza meg a többszörösen méltán elismert és kitűntetett szakembert, aki építészeti munkásságán túl tanszékvezető egyetemi tanár és a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Főbb munkái többek között a Kazincbarcikai Görögkatolikus …
A MŰVÉSZET DEMOKRÁCIÁJA 1.0
Hídverés a civil ízlés és a művészi önkifejezés közé Mi a Trafik Kör tagjai küldetésünknek érezzük eljuttatni, megértetni az építészet, és a társművészetek üzenetét helyi közösségünk minél szélesebb köréhez. Az idei évben úgy döntöttünk, a Trafikban eddig bemutatott alkotókat „összehozzuk” Dabas lakosságának civil képviselőivel. Egy estén át közösen keresünk választ például az új gyóni ravatalozó …
FORMA | SZÍN | KÉP
Előadás a vizuális kultúráról. Előadó: Ligetvári István építész, Helyszín: Kockaház, Dabas Azt kutatjuk,hogy a formák és színek redukálása mit indít el bennünk (kockaház színképzése) illetve fordítva,miként lehet felismerni az ösztönös alkotás báját és értékét. Hogyan vághatjuk és emelhetjük ki a minket körülvevő térből a hétköznapok művészetét. Nem is gondoljuk hány apró „műalkotás” vesz körbe bennünket, …

